2014. augusztus 25., hétfő

3. fejezet



         
                 Evan nem tudta, hogy kik lehetnek a fényképen, de látta, hogy boldogok, szeretik egymást. Nem tudta elképzelni se, hogy Lukréciának a barátai vagy rokonai. Teljesen mások voltak, mint az anyukája. Milyen kedvesek lehetnek.
              - Mit csinálsz te kölyök?- Kiáltott rá Lukrécia és a hajánál fogva felállította.
             - Hogy merészelsz az én dolgaim között kutakodni!!! Most azonnal felmész és pakolsz tovább, vagy velem gyűlik meg a bajod!- Nézett dühösen a fiúra, aki nem értett semmit. Miért baj az, ha megnézte mi van a dobozban. Úgyis csak egy kép volt, ami érdekelte a fiút a sok papír között. Gyorsan betette a képet a nadrágja zsebébe, hogy ne vegye észre és gyorsan felment a lépcsőn a padlásra, hogy folytathassa a takarítást.
          Mikor végzett a padlással lement Lukréciához. Ránézett az órára, ami pont 12 órát mutatott. Leültek az asztalhoz és megebédeltek. Az egész étkezés csöndben telt. A feszültséget késsel lehetett vágni.
     - Lehoztam az összes dobozt a padlásról anya, neked meg ki kellene válogatni, hogy melyik kell, vagy melyik nem.- Mondta halkan Evan, miközben az ételét piszkálgatta a villájával.
    - Rendben, köszönöm Evan, hogy kitakarítottad. Majd kiválogatom, és holnap rakhatjuk, vissza, ami kell. Ami nem kell, azt pedig majd bedobjuk a szemetesbe.- Válaszolta Lukrécia, miközben felállt, hogy kivigye a tányérokat.
  - Ó.. És Evan.- Fordult vissza az ajtóból. - Most elmehetsz, a városba vagy ahova akarsz. Ott egy kis pénz az előszobában, azt elköltheted.- Mondta és elindult az eredeti célpontjához, a konyhába. Evan tétlenül ült a székén. Nem értette, hogy mi történt Lukréciával. Feleszmélve a történtekből, felállva kisétált az ebédlőből egyenesen az előszobába, felvéve a cipőét a pénzt a zsebébe csúsztatva ment ki a bejárati ajtón.
       Először arra gondolt, hogy elmegy az erdőbe, de utána meggondolta magát, így elindult a városba. Nem szeretett oda menni, mert ott mindig alkoholisták és pszichopaták járkáltak, de más helyeket nem ismert tekintve, hogy még barátai sem voltak, akikkel elmehetne valahova.
       Beérve a városba, körülnézve próbált valami jó kis helyet keresni. Megakadt a szeme egy kávézón. Belépve a helységbe, kellemes meleg fogatta. Leült egy asztalhoz, miközben az embereket vette szemügyre. Észrevett egy férfit, aki mereven bámult rá. Gyorsan elkapta a tekintetét, vissza az asztalára. Néha- néha felsandított a titokzatos férfira, de ilyenkor ijedten kapta vissza a tekintetét.
      - Jó Napot! Mit hozhatok?- Állt meg Evan előtt a pincér. A fiú felnézett rá, majd mögé a férfira.
      - Jó Napot! Szeretnék egy Karamellás Capuccino-t és egy szelet Kávés sütit.- Adta le Evan a rendelését Fred- nek, ez állt a névtábláján. A pincér bólintott, majd hátat fordítva elindult a pulthoz. Kihozták a rendelését, Evan megköszönte majd neki állt elfogyasztani.

                                                                   ***

Mikor kilépett a kávézó ajtaján, megcsapta a hideg levegő. Kezdett esteledni, mikor hazaindult. Érezte, hogy valaki követi, de mikor hátra nézett nem volt ott senki. Kezdett megijedni, így gyorsítva a léptein "futott" haza. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, és levette a csizmáját, bement a nappaliba ahol az anyukáját látta egy fotelben ülni, újsággal a kezében. A rádióból halk zene ment. Lukrécia felnézett az újságból a fiúra.
 - Hol voltál? Milyen volt?- Kérdezte az asszony.
 - A városban- Mondta Evan és leült egy másik fotelba. Lukrécia éppen mondani akart valamit, de megszólalt a csengő.
 - Majd én kinyitom- Indult az ajtóhoz Lukrécia. Evan kíváncsi volt, hogy ki lehet ilyenkor, este 8-9 felé. Halkan felállt és oda settengett a nappali ajtajához, ahonnan mindent halhatott.
 - Nem csinált mást, csak beült egy kávézóba és ott üldögélt egész végig. Biztos, hogy ez a te gyereked? Ha a tied lenne, akkor, ahogy beért a városba egy pub- ot keresett volna, hogy egy kellemes éjszakát töltsön el az ott lévő hölgyekkel- Nevetett fel halkan egy férfi.
 - Persze, hogy nem az enyém! Ez a kölyök Lawrence és Agnella gyereke.- Evan nem hitt a fülének! Akkor, akit az anyukájának nevez, az nem is az igazi anyukája? Egyáltalán ki az az Agnella? Ismerős volt a  a neve, mintha már látta volna valahol, de hol?
 - Akkor miért van nálad ez a kölyök?- Kérdezte a férfi.
 - Ezt most nem mondom el. Majd talán máskor.- Lukrécia hangja kemény volt, és határozott. Evan visszasietett a nappaliba mielőtt még észrevehették volna. Ajtó csapódást hallott, biztos most ment el a férfi. Egy könyvet vett a kezébe, azt kezdte el olvasni, de az agya teljesen máshol járt. Látta már ezeket a neveket valahol, de nem tudja hol, pedig már ott van a nyelve hegyén.
  - Mit olvasol?- Kérdezte Lukrécia. A fiú felkapta tekintetét a hangra, ami a nappali ajtajában álló nőtől érkezett. Lukrécia nem volt idős, de fiatalnak sem mondható, de nagyon jól tartja magát, ahhoz képest, hogy 49 éves. 
  - G. Szabó Judittól az A Madárijesztőház c. könyvet.- Olvasta fel a könyvnek a címét, a borítóról. Lukrécia bólintott, majd bement a konyhába. Evan ezt az alkalmat találta jónak, hogy felmenjen a szobájába, így letette a könyvet és elindult a szobája felé. Amikor belépett az ajtón egyből az ágyához ment és ledőlt rá. Már alig várta, hogy ledölhessen aludni. 

                                                        
                                                                    ***

                                     Az 1. Holdtölte



     Evan ismét a szirtnél állt és próbálta felidézni az előző holdtöltétől, a mai napig történt dolgokat. Este 11 órakkor indult el az erdőbe, akkor amikor Lukrécia elaludt. Óvatosan lépdelt ki a házból, mert jól tudta, hogy Lukrécia soha nem alszik olyan mélyen, hogy egy nagyobb zörgésre fel ne kelljen. Mikor elhagyta a házat futva tette meg az erdőhöz vezető utat. Mikor felért a szirthez ránézett a karórájára, fél óra volt éjfélig. A fiú nem tudta mit csinálhatna, így oda állt a szakadék széléhez és a várost nézte. Mikor felnézett az égre, és látta a holdat eszébe jutott miért is jött ide. Elsétált a szirt szélétől és egy fa árnyékában húzódott meg.
   Néhány perccel később hangokat hallott ballról, egy bokor felől. Oda pillantott és meglátott egy farkast kimenni onnan. Önkéntelenül hátrébb húzódott, de nem közben nem vette le a pillántását az állatról. Mikor oda ért a szirthez, felnézzett az égre majd lejjebb ereszkedett, mintha meghajolt volna   a   ragyogó hold előtt. A fiú nem értette teljesen, hogy miért tisztelik a holdat, de abban biztos volt, hogy nagyon fontos számukra.
A farkas ezután két lábra állt és elkezdett a hold felé vonyítani. Egy normális ember biztosan vonyítást hallott volna, de Evan nem az hallott. A fiú szemei kitágúltak, mikor meghallott egy dallamot, hozzá pedig a dalt.
-        Ha hallodd ezt a dalt, gyere ide te a Hold fi,
         Meg kell mentened az emberiséget, örökre a rossz élettől.
         Te vagy az egyetlen, ki segíthet,
         Te a hold fia.
         Ki elénekli a Dalt, ezzel örök boldogságot hozva az emberiségre.
         Ne feledd el ki is vagy te,
         A hold fia, az egyetlen esély,
         Ne feledd el mi a kötelesség,
         Ne feledd, hogy mi az elfogadás.- A farkas leereszkedett négykézlábra és megfordult, majd lindult Evan felé.  


                                                                                                                           Vk.







2 megjegyzés:

  1. Hello :)
    Egy-két észrevételem lenne: "A G. Szabó Judittól A Madárijesztő-ház-t..." nem jól írtad, minden könyv/színdarab/mű toldalékolását a következőképpen oldjuk meg: G. Szabó Judittól A Madárijesztő ház c. könyvet olvasom vagy a G. Szabó Judittól A Madárijesztő-ház c. könyvéből fogok egy-két oldalt elolvasni stb. és a szirt nem hosszú í, többször is elrontottad :/ egyébként nekem nagyon tetszik a történet, csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm az észrevételt, nemsokára kijavítom. :)

      Törlés